Fórum
Jelentkezz be vagy regisztrálj, és már írhatsz is a fórumba!

Bodor Ernő
Kedves Emőke!

Azért, mert Isten valóban bennünk is él, soha semmilyen körülmények között sem vagyunk Vele egyenrangúak. Amikor az ember valóban szerelmes, akkor az azt jelenti, hogy az ego elhatalmasodott rajta és az érzékek veszik át az irányítást.Ilyenkor az egoból hamisego lesz. Tehát gyakorlatilag arra kellene vigyázni, hogy az egoból sose legyen hamis ego.Persze ezeket a dolgokat nem lehet itt teljes mértékben kifejteni, mert ehhez a verbális kommunikációra van szükség. A szellemi lényeknél pedig semmivel sem vagyunk alacsonyabb rendűek. Azonban az már megint nem mindegy, hogy azok melyik létformához tartoznak. Mint ahogy az sem mindegy, hogy valaki emberi testben van-e. Attól még valaki lehet nagyon gonosz is .Persze lehet nagyon jó is.Ezért mondom én, hogy a tudás a hatalom egyetlen forrása. A tanulást folyamatossá kell tenni életünkben. Ehhez egyetlen egy ember sem lehet öreg. Mert azt biztosan tudja, hogy mi nem a test vagyunk, hanem a Lélek. Annak pedig nincs kora.

Üdvözlettel Bodor Ernő
Sunday 15 October 2006 - 13:45:27


Emőke
Kedves Ernő!

Köszönöm válaszát. Ez érdekes amit írt. Valójában ez egy nagyon nehéz folymamat lehet, mert qaz ember nyilván a földi létben társas lény, és szüksége van arra hogy szeressen más embereket és viszontszeressék. de akkor ezek szerint igazán csak istent lehet szeretni, de ő meg valójában mivagyunk mert mindenkiben ott van nem?
Pl ha az ember igazábn szerelmes lessz akkor szinte meglátjaa másikban az isteni valóságot, illetve nem meglátja hanem megérzi. lehet hogy mindennek az a titka hogy rájöjjünk, hogy minden elmúlik? hogy semmi sem a miénk?
Egyébként vanmég egy furcsa kérdésem: mindig ott motoszkál bennem, hogy mi alacsonyabb rendűek vagyunk istennél, meg más fejletteb szellemi lényeknél, vagy valójában arra kell rájönni, hogy egyek vagyunk vele, és semmivel sem kevesebbek?

Köszönöm.
Emőke
Sunday 15 October 2006 - 13:05:03


Bodor Ernő
Kedves Emőke!

A kérdés jó. Lehet, hogy valóban közönséges és elcsépelt de ennek ellenére a választ nem igen tudják. Az élet értelme tehát nem más, mint visszatérni abba a birodalomba, ahonnan a fizikai testetöltésünk előtt voltunk. Egy dolog egész biztos. Szeretet nélkül oda semmilyen körülmények között sem lehet belépni. Azonban ennek a szeretetnek valaki felé irányulnia kell. Ez pedig nem más, mint a Legfelsőbb Személy. Magyarok lévén, Ő Öreg Isten. Vigyázni kell a földi értelemben vett szeretettel, lévén az nem az, amit ma annak neveznek. Az a sok dolog, aminek az elnézésére szólítanak fel bennünket, mint pl. a másság szeretete és tisztelete nem vezet sehová. . A kérdés másik fele az ego-ról, szintén jó. Az ego-t nem lehet elnyomni. Annak egy másik programot, irányultságot kell adni.Ezeket a dolgokat természetesen meg lehet tanulni. ehhez sok minden kell tenni de igazából semmi másrra, mint tudásra bátorságra és igaz szeretetre van szükség.

Üdvözlettel: Bodor Ernő
Sunday 15 October 2006 - 08:35:32


Emőke
Kedves Ernő!


Én arra lennék kívánicsi, bár tudom hogxy ez nagyon banális kérdés, hogy valójában mi az élet értelme? VAgy ezt szavakban nem lehet kifejezni, ezt csak megélni lehetí?
talán az lenne az értelme hogy szeressük egymást, és fejlődjünk?
A másik kérdésem pedig az, hogy vajon a vágyakat az egót le lehet küzdeni, vagy ez teljesen értelmetlen, és az egó nagyon is fontos dolog, csak meg kell tanulni kezelni, kordában és egyensúllyban tartani a dolgokat?
Ezt egyíáltalán ön szerint a mai rohanó világban miközben az ember mindennap bejár dolgozni, és pörög az élete meg lehet valósítani?

Köszönöm.
Magyari Emőke
Saturday 14 October 2006 - 21:57:37


Bodor Ernő
Kedves Auguszta+

Halálunk után nem a tanszcendens síkra jutunk. Amikor a fizikai test elpusztul, akkor a tudat természetesen nem. Odaát is különálló lények vagyunk.Az, hogy valaki egy fa tövében meditálva éli le az életét, az még nem jelenti azt, hogy a vágyait is kordába tudja tartani. Nem ez a kulcs. A Gitának igaza van, de ezt meg is kell érteni, nem csak elolvasni. Ezért vannak a lelkitanítók. A megvilágosodás egyébként nem egy túl nagy dolog. Mellesleg megjegyzem ezek a témakörök mind megtalálhatók nálunk az akadémián. Egyébként ezeket én tanítom.
Saturday 14 October 2006 - 16:36:49


Gábor Auguszta
Kedves Ernő!


Szeretném megtudni, hogy halálunkkor az ún. transzcendens síkra jutunk el? Egyáltalán mi történik, mikor az embernek elpusztul a fizikai teste? Elpusztul a tudta is? "odaát" is ugyanúgy "különálló" lények vagyunk, csak més testben? finomabb testben pl?
Ami még nagyon érdekel, hogy olvasgattam a Gítát, és ebben sokszor olvasható az hogy hagyjunk föl vágyainkkal, ne élvezzük az anyagi életet stb, nos ez nekem nagyon furcsán hangzik mert ezek szerint csak így lehet 4elérni azt a szintet, mikor az ember képes lebontani magáról a szennyet, és úgymond " megvilágosodik"? Ez kissé nehezen valósítható meg, hacxsak valaki nem egy fa tövében üldögélve meditálva éli le az életét.
Köszönöm

Auguszta
Friday 13 October 2006 - 15:07:08


Kertész Ágnes
Kedves Ernő!

A" Kapcsolatok"menüben megadott email címre írtam Önnek. Kérem ha tud válaszoljon.
Köszönöm:Ági
Friday 13 October 2006 - 11:39:26


Bodor Ernő
Kedves Gábor!

Az éter nem más, mint az akasha elem. Ebből az elemből válik ki a föld, a tűz, a víz és a levegő elem. Azt azonban tudni kell, hogy ezek nem direkt elemek. Pl. a föld elemnek semi köze sincs ahhoz a durva fizikai anyaghoz, amelyen járunk, illetve, amibe elültetjük a virágpalántát. Pusztán az anyagi formák megmerevedési képességére utal, valamint az, hogy a formákat miatta vesszük egyáltalán észre. Ebben az éterben vagy akasában vannak eltárolva azok az információk is, melyek valaha is megtörténtek bárhol az anyagi univerzumokban.Ezt a mágia órákon tanítom.

Üdvözlettel: Bodor Ernő
Friday 13 October 2006 - 07:21:59


Gábor
Sziasztok!
Azt szeretném kérdezni, hogy mi az amit az éter alatt értünk, hogyan képzeljem el. Ez ugye a 6.-ik elem, amely magában foglalja az 5 durva fizikai elemet. Tehát ez valamilyen energia, ami a 3 dimenziós térben helyezkedik el, vagy maga a tér, vagy ez a térnek a 4.-ik dimenziója, vagy ugyanazt az étert értsem alatta amin keresztül a rádióhullámok terjednek?
Thursday 12 October 2006 - 12:25:29


Bodor Ernő
Tisztelt Kiss József!

Arra szeretném kérni, hogy amennyiben valóban szeretné ha segítenék, legyenszives elküldeni az email-címét.

Üdvözlettel: Bodor Ernő
Tuesday 10 October 2006 - 09:05:42


Gábor Auguszta
Kedves Ernő!

NAgyon köszönöm válaszát!

Üdvölettel:
Auguszta
Sunday 08 October 2006 - 18:26:46


Bodor Ernő
Kedves Auguszta!

Nem. Nem lehet úgy fogalmazni, hogy tapasztalni vagyunk itt. Vagy ha mégis, az az ,hogy azonnal hagyjuk el ezt a számunkra idegen közeget.Természetesen van oka annak, hogy itt vagyunk. Az a kérdés, hogy Isten egyszerűen csak kiterjeszti ránk magát, azt sugallja, hogy Ön nem ismeri el annak határtalanságát.
Az egy enyhe túlzás, hogy semmit sem lehet irányítani. Ezt nálunk meg lehet tanulni. Tudom, hogy jól hangzik maga az a szó, hogy ego. Azonban kétlem, hogy ezt a szót jól használják-e esetleg tudják-e, hogy mit takar. Gondolom most nem szeretné ha leírnám azt, hogy a mahat-tattvába, ami egyébként az ego, milyen részekből áll. Egyébként az is egy furcsa nézet, hogy valaki leszakadt Istenről. Az viszont igaz, hogy mi, akik egy ember típusú testben vagyunk, a Legfelsőbb Személy szerves részei vagyunk. Ez tény. A Hozzá való visszatérés pedig hihetetlenül egyszerű. Akár egyetlen inkarnáció is elegendő hozzá. Azonban ez csak akkor sikerülhet, ha valaki bátor és amellett hihetetlenül, mindennél jobban szereti Istent. Az, hogy miért szakadt le? Pusztán azért, mert élvezni akarta az anyagi síkot.

Üdvözlettel: Bodor Ernő
Sunday 08 October 2006 - 16:58:51



Oldal: 1 2 3 ... 24 [25] 26 27


Copyright © 2009 Ezoterikus Tanok Egyháza