Asztrális világok lényeivel való kommunikáció és azok felismerése

Ennél a tantárgynál már direkt utalás történik valami olyanra, amiről nagyon sok ember nem is tud, még hallomás szintjén sem. Magyarán szólva ,,lövése sincs róla”. Mi azonban pontosan tudjuk, hogy semmivel sem valótlanabb, mit a materiális világ. Ezt a világot ugyanúgy ismernünk kell, mint amit most a sajátunknak tekintünk. Meg kell ismernünk, hisz a mágikus operációk jó része itt történik. Aztán az itt végrehajtott cselekedetek íródnak át a durva fizikai síkra, ahol jelen inkarnációnkat töltjük.


Ez lesz az a tantárgy, ahol megismerkedhetünk a jó és gonosz lényekkel, a tündérekkel és manókkal, a virágszellemekkel, a vámpírokkal, és nem utolsó sorban az ősökkel. Azokkal, akik elődeink voltak. Félreértés ne essék ez a birodalom nem egyenlő a holtak birodalmával. Ez az a birodalom, ahol az erők találkoznak. Nevezetesen a pozitív és negatív erők.

Megtanuljuk felismerni a démonokat és a félisteneket. Valamint megtudjuk azt is, hogy mi jár azoknak, akik megtagadják őseiket és nem mutatnak be áldozatokat és nem végeznek felajánlásokat. Ez is egy olyan tantárgy, ahol meg tudjuk tapasztalni a szellemvilág működését. Túl azon hogy felismerjük őket, hála az oktatási tematikának, megtanuljuk magunkat megvédeni a negatív szellemlények és démonok támadásai ellen is.


Szellemvilág és lényei

Vannak olyan, szellemek, amelyek ártóak és vannak, amelyek segítőként vannak jelen életünkben. Ez azt jelenti, hogy az ártó szellemek azon munkálkodnak, hogy életünket megzavarja vagy akár életünkre is törhet. Az mindig attól függ kinek milyen a karmája. Ha valaki előző életében például jó ember volt sokat tett az emberiségért és közel állt Apuhoz akkor a most megfelelő életet fogja élni. Vagyis jó életkörülmények között.

Minél erősebb valaki annál nagyobb a kísértés, hogy megtalálja a rossz oldal és valamilyen módón megakadályozza a folyamatot.

A rossz oldal például megjelenhet vagy csak olyan hangon szólhat amit még addig nem hallottál. Például a vasútállomáson állva azt mondták ugorjak a vonat alá. Én akkor 8 éves lehettem. Persze Én akkor nem tudtam mi ez csak azt, hogy ezt nem szabad megtennem. Mindig, vissza- szóltam ugorj te. Ez volt az a forma, amelyik nem jelenik meg csak hang, formájában jelentkezik. Van viszont látható formája is. Ez általában szép dekoratív nő vagy esetleg jólöltözött úrként is jelentkezhet. Van akinek szó szerint teljesíti minden földi vágyát, ám cserébe a lelkét kéri. Gazdagság, pompa, pénz jólét. Sok ember ezt kihasználja és nem veszi észre mit vesztett el. A lelkét ami minden földi materiális anyagnál fontosabb. Az emberek nem tudják milyen fontosak nem tudják a működéseket ezért képesek lefokozni saját magukat. Vannak segítő szellemek akik segítenek az életünk különböző szakaszaiban. Olyan mintha valaki fogná a kezünket és vezetne minket. Ez általában hang formájában vagy egyszerűen helyettünk cselekszik. Érezzük, hogy ez nem a saját gondolatunk és mégis jó.

Álombéli segítők.: az álmokban jelentkező segítők azok, akik az álmunk által akarnak segíteni. Képeket, eseményeket mutathatnak meg a jövőnkről esetleg választ, kaphatunk olyan dolgokra amit addig még nem tudtunk. Saját példámat tudom elmondani: patkányokkal álmodtam. Azt álmodtam, hogy a patkányok özönlenek be a nagymamámék házába és mindent lerombolnak. Másnap jött a hír nagypapám meghalt. Így volt ez az álom a mostoha apámnál, sőt a saját gyermekem halálát is megálmodtam. 4 éve babát vártam egyik reggel úgy ébredtem meghalt a baba. Azt álmodtam pontosan, hogy patkányok babaruhában vannak és özönlenek a szobába. Másnap az orvos is megállapította a baba meghalt. Ezért mindenkinek javaslom, hogy az álmait igenis nézze meg mit jelenthet. Mint tudjuk nincsenek véletlenek.

Lények: lehetnek tejfehérek: olyan mintha ködként lebegne előttünk. Királykék tele csiribirivel. Ezek felvesznek különböző alakzatokat: pl. gyermek formációt, aminek csak a körvonalai láthatóak. Kb: 90cm 1m körüliek. Lehet velük kommunikálni( gondolati úton rezgéseinket átformálják szavakká) Baónak nevezik őket. Vannak amelyeknek nem csak a körvonala látható hanem teljes valójában megmutatkozik. Ez körülmény függő. Kinek és mennyi időre jelenik meg. Rövidebb időre jelenik meg akkor teljes valóját mutatja, ha hosszabb időre marad akkor csak a körvonalait láthatjuk. Ez valószínűleg energiatakarékosabb számukra. Nagyon ritka pillanat amikor egész valójukban letudjuk fényképezni őket.

Erdőben: nagyon sok manó, törpe, és szellem lakik. Itt találkozhatunk pl. olyan lelkekkel is akik azelőtt itt laktak. Őket tisztán meg láthatjuk, úgy ahogy akkor éltek.
Fákban, bokrokba, kövekben felfedezhetünk különböző arcokat, amelyek ott laknak. Koncentrálunk és rákérdezünk feleletre is bírhatjuk őket. Kőbezárt lelkeknek a hangjuk olyan mint a síró, nyöszörgő gyerekeké. A fájdalomról beszélnek és a keserűségről. Manók: ők az erdő manói mindenütt ott vannak mindent megfigyelnek, játszanak. Törpék: kistestű bölcsek mindig mindent tudnak segítenek.
Szellemek: ők azok akik valamiért kísértenek, itt maradt lelkek akik nem tudnak hazamenni.

Vannak megtévesztő lények, akik direkt módón belebújnak valamelyik, szereted fizikai testébe és olyan dolgokat mondhatnak amit a szeretted nem mondana neked. Ezekre vigyázni kell! Lődd fejbe! Természetesen parapszicholőgiai energetikai lövésre gondolok és nem egy valódi fegyverre, Ha megsemmisült vagy elváltozott, akkor tudod, hogy nem volt valós, hanem bevetítetek neked egy képet megtévesztés céljából.



Copyright © 2009 Ezoterikus Tanok Egyháza