Asztrológia
Nem is olyan régen, ha az emberek tájékozódni akartak, nem a közlekedési táblákat, lámpákat és a térképeket nézegették, hanem a Napot, Holdat és a csillagos eget. Ezek a fényes égitestek nemcsak térben, időben, azaz fizikai síkon tájoltak és tájolnának bennünket ma is, ha tudnánk olvasni bennük, hanem szellemi, lelki síkon is útmutatást adtak. Segítettek eligazodni a világban és az emberi kapcsolatokban, a hétköznapokban és az ünnepnapokban.

A csillaghit egyidős az emberiséggel. A legrégebbi időktől kezdve vannak régészeti leletek, majd az írásbeliség időszakának kezdetétől írásos feljegyzések csillagászati számításokról, bolygómozgásokról. Mezopotámiában, a sumér birodalomban Krisztus előtt 5000 évvel már teljes csillagászati rendszerrel dolgoztak a káldeus mágusok, s számításaik századpontosságra megegyeznek a mai precíz műszerekkel mért és számítógépekkel kiszámított adatokkal.

„Ránk hagyták a „nagyítóüvegek” készítésének receptjeit és így meg tudjuk érteni, hogy csillagvizsgáló teleszkópjaik voltak. Ugyanis az eddig ismert és csoportosított ékiratokból látjuk, hogy kb. 3600 csillagképnek adtak nevet. Vagyis ismerték az „ég könyvét”. (Így nevezték a csillagos égboltot.) Ezek után azon sem csodálkozhatunk, ha észrevesszük, hogy pontosan ismerték naprendszerünk planétáit és azoknak a Nap körüli mozgásidejét. Pl. a Merkur általuk lejegyzett és bemért ritmusa és a mai pontos asztronomikus Merkur Nap körüli keringésének ideje között összesen „négy” másodperc különbség található. Ők osztották be a kört 360 fokra, és nem a „tízes”, hanem a „hatvanas” számrendszerrel dolgoztak. Ismerték a föld precessziós mozgását, és aszerint jelölték ki a sarkcsillagot. Ránk hagyták a híres NIPPURI KALENDÁRIUMOT, melynek időszámítása a BIKA-Korszaktól indul. Nippurban és Sippárban volt a legnagyobb asztronómiai központjuk. Prof. Hilprecht állapította meg, hogy ezen a két helyen talált csillagászati feljegyzések alapszáma 12 960 000 volt, ami az ún. „nagy napciklus” (a teljes precessziós kör) 25 960 évének az „ötvenszerese”. Pontos efemeriseik voltak.” (Badiny Jós Ferenc)


Ha pedig a csillagászat 7000 évvel ezelőtt már ilyen magas szintű tudomány volt, akkor sokkal korábban kellett kialakulnia. Hogy valójában milyen idős lehet ez az ősi tudomány, mely valószínűleg minden egyéb tudományok forrása, eredete, kiindulópontja, azt csak találgatni lehet. Tegyünk egy kísérletet!
A kiindulási pont a Zodiákus, magyarul Napút mivel ezen a 12 csillagképből álló égövön járja a Nap éves és napos látszólagos pályáját, a Hold és a bolygók pedig valóságos útjukat. A Napút teljes rendszere már ismert volt Mezopotámiában, és a 365 napos ún. kis-Napév mellett ismerték a precessziós évet vagy nagy-Napévet is, mely kerekítve 26 000 évből áll. Ezt az időkört az adja, hogy a napfelkelte-pont egy igen lassú hátráló mozgást végez az égbolton, s 26 000 év alatt tesz meg egy teljes kört. Ebből az a tény adódik, hogy ennek az időszakasznak a nagy részében a tér és az idő kettéválik, vagyis amikor időben a kis-Napévben elérkezünk a tavaszi napéjegyenlőséghez, a Kos havának kezdetéhez, az égbolton a Nap még nem, vagy már nem a Kos csillagképben tartózkodik. A tér és idő ilyen jellegű egybeesése egy 26 000 éves időtartamban egyszer fordul elő, és ennek az időszaknak 1/12-ed részéig tart, amíg a napfelkelte-pont a Kos csillagképbe esik. Ez kb. 2160 esztendőnyi időtartam. Utoljára a térnek és időnek ilyen egybeesése a Jézus születését megelőző két évezredben volt. Ez volt a Kos világhónapja. Azóta a napfelkelte-pont átlépett a Halak csillagképbe, s napjainkban már a Halak világkorszakában, annak is az utolsó évszázadaiban élünk.

Lőrincz Ibolya



Copyright © 2009 Ezoterikus Tanok Egyháza