Bioenergetika
A szó jelentése nem mást takar, mint az élet energiáját. Azonban evvel kapcsolatban van egy pár dolog, melyet feltétlenül ismernie kell egy parapszichológusnak. Mégpedig azt, hogy az emberi test alapvetően egy olyan szerkezet, amely bioenergetikával működik. Energetikai szempontból hasonlóan, mint egy gépkocsi. Tehát ennek, ezeknek a szerkezeteknek üzemanyagra van szükségük ahhoz, hogy működjenek. Ami a gépkocsi esetében a benzin és gázolaj, az a fizikai test esetében a bioenergia. Ezt az energiát a táplálkozás folyamán csak nagyon minimális mértékben lehet magunkhoz venni. - Az energetika 95 százaléka nem a táplálkozással kerül a szervezetünkbe. - Nekünk pedig ebből az ,,üzemanyagból” a hétköznapi emberekhez képest sokszorosára van szükségünk. Különben nem tudnánk gyógyítani. Na meg azért, mert azok, akik használni akarják ezt a durva fizikai síkról nem beszerezhető energiát, ismerni kell azt a területet is, ahová ezt az energiát el kívánják helyezni. Ehhez viszont ismerni kell a test energetikai ,,alap és kapcsolási rajzát”. Ugyan úgy, mint ahogy az autószerelőnek is pontos ismerete van a gépjármű működéséről, nekünk is tisztába kell lenni, a fizikai test energetikai áramlásairól és annak energetikai pályájáról. Ezen ismeretek nélkül ugyanis nem tudnánk segíteni embertársainkon. Célunk pedig pontosan ez. Most pedig egy pár szó arról, hogy a bioenergiát bizonyos csakrák veszik fel a környező világunkból. Ezek a csakrák olykor eldugulnak, amit ki kell tisztítanunk, hísz egy eltömődőtt rendszeren keresztül nem lehetséges energiaáramlás. Hasonlóan egy slaghoz, melyre rálépünk. Amint elhárítjuk az akadályt, azonnal visszaáll az áramlás. Ehhez kellünk mi, akik tudjuk, hogy ezt hogy kell végrehajtani. Ahhoz, hogy ez sikeres legyen, bizonyos fokozatú energetikai beavatásokra is szükség van. A beavatások alkalmával a csakrák szirmainak magasabb szintű működését tesszük lehetővé. Ennek hatására egyre hatékonyabbakká válunk az egészség helyreállításában. Mi az ÓD-on kezdetben a 7 csakrás rendszerrel kezdünk, aztán ennek elsajátítása után haladunk tovább a magasabb szintekre.


A csakrák olyan energiatölcsérek, amelyek a környezetből pránát szivattyúznak be az egyén aurájába, mely ezután felhasználásra kerül és különböző csatornákon keresztül, eljut a megfelelő szervekhez, majd az elhasznált energia szintén a csakrák segítségével kiürül az aurából. A csakrák minden szinten befolyásolják a szervezet működését, mert a finom fizikai test mindegyik rétegében megtaláltatóak a kivetüléseik. A durva fizikai testben a csakráknak megfelelő helyeken egy-egy szimpatikus ideggóc és egy-egy belső elválasztású mirigy található. A csakrák ezeken keresztül irányítják a fizikai szerveket és szöveteket.


A csakrák forgási iránya


Az energiatest közepén függőlegesen végigfutó fő energiacsatornát szusumnának nevezik. Ehhez kapcsolódik közvetlenül az összes fő csakra. A szusumná alsó végén nyílik a gyökércsakra, a felsőn pedig a koronacsakra. A szusumnál két oldalán fut a két oldalsó vezeték, az idá és a pingalá. Az idá a női, illetve passzív, Hold-energiát szállítja, amelyet kínai nyelven Jin-nek neveznek, a Pingalá pedig a férfi-, aktív Napenergiát szállítja, amelyeket kínai nyelven Jangnak neveznek. Ezek a csatornák minden csakrapontban keresztezik egymást, elletve a Szusumná köré tekeredve helyet cserélnek, ez-egy kígyót alkotva.

A férfiaknál az Ida a gyökércsakrából, illetve a bal heréből kiindulva a gerincoszlop bal oldalán fut, a Pingalá pedig a jobb oldalán. A keresztcsonti csakrához érve az idá hátulról megkerüli a Szusumnát és a jobb oldalára, kerül, a Pingalá pedig elölről keresztezve azt a bal oldalára. Ez történik minden csakra esetében, egészen a homlokcsakráig, melynek magasságágban az Idá ismét a Szusumná mögött halad el, és a bal orrnyílásban végződik. A Pingalá evvel ellentétes pályát fut be. A nőknél mindez fordítva működik,

A férfiak esetében a gyökércsakra az óramutató járásával megegyező irányba, vagyis jobbra forog. Ez azt jelenti, hogy a csakra működésében a férfias, Nap-elem dominál. A szakrális csakra viszont bal felé forog, és így tovább, felváltva. A nőknél mindez pontosan fordítva történik.


A mellékcsakrák


A hét fő csakrán kívül számos mellékcsakra is található az energiatestben. Egyes esetekben külön van említve a köldökcsakra, amely csak előre mutat, a lépcsakra (előre és hátra). Az Ágjá csakrát és a homlokcsakrát időnként külön említik. Az Ágjá vagy harmadik szem csakra a két szemöldök között helyezkedik el, míg a homlok- vagy Szóma-csakra a homlok közepén. A koronacsakrán és a szívcsakrán belül is elhelyezkedik egy-egy aranyszínű csakra.

A hét fül csakra közvetlenül kapcsolódik a Szusumnához azokban a pontokban, ahol huszonegy nádi találkozik. Ezeket egészíti ki a huszonegy mellékcsakra, amelyek tizennégy nádi találkozásának pontjain vannak.

A huszonegy mellékcsakra elhelyezkedési pontjai a következők: a két fül előtt a halántékon, a két mellbimbó felett, a kulcscsontok találkozásánál, a két tenyérben, a két talpon, a két szem mögött, a két ivarmirigynél, a májnál, a gyomornál, kettő a lépnél, kettő a térdeknél, egy a csecsemőmirigynél (hátrafelé nyílik) és egy a napfonat és a keresztcsonti csakra között szintén hátrafelé nyílik, az irodalomban Meng Mein csakrának is nevezik).

Ahol hét darab nádi találkozik, még kisebb csakrák alakulnak ki, pl. A gégecsakra, hónalj-, könyök-, csípőcsakrák, szív-alcsakrák, tüdő-alcsakrák, máj-, epe- hasnyálmirigy-, vékonybél-, vastagbél-, vakbél-, vese-, végbél-, prosztata-, méhcsakrák stb. A test egyes részeit, pl. tenyér, talp, fejtető, fül számtalan apró csakra borítja. Ezeket különböző nádík köti össze, amelyek megegyeznek a kínai akupunktúrában ismert meridiánok és meridiánpontokkal. A szanszkrit írások összesen 72 000 nádíról tesznek említést.


A csakrák színei


Az energiaáramok határozzák meg a csakrák alapszíneit, ugyanakkor némi változatosságit is tapasztalhatunk ezen a téren.

A gyökércsakra négy szirommal rendelkezik (ezek mind külön örvények). Melyekből kettő vörös , kettő narancsszínű . Észrevehetetlen mértékben sárga pránát is tartalmaz a gyökércsakra. A gyökércsakra a szív működésére is hat , ezért egyes szívbetegek esetében inkább narancs és sárga színeket mutat. A gyökércsakra irányítja a talpcsakrákat . Amelyek a földből származó prána fő belépési helyei. A prána egy része az agyba kerül, és a feji csakrák működését is elősegíti.

A sexcsakra hat sziromból áll, és narancs , valamint kétféle árnyalatú vörös pránát tartalmaz. A szexcsakra energiájának egy része a torok- és fejcsakrák felé halad és ott kerül felhasználásra.

A Meng Mein csakra a gerincből nyílik hátrafelé a köldök magasságában, és nyolc sziromból áll. Több narancs , kevesebb vörös, és még kevesebb sárga és kék pránát tartalmaz, és a prána fölfelé áramoltatásáért felelős.

A köldökcsakra szintén nyolc sziromból áll és sárga , zöld , kék , vörös és lila pránákat tartalmaz, valamint egy kicsi sárgát . Fő funkciója a prána keringetése a nádíkban. A lépcsakra előre és hátra nyílik, hat szirma van, és nagyjából az elosztócsakra funkcióit látja el.

A napfonatcsakra tíz sziromból áll, és vörös , sárga , hold és kék pránákat tartalmaz, valamint egy kevés narancsot és lilát is. Evés közben több zöld prána keletkezik, a bélmozgást pedig a sárga és a narancssárga prána okozza . Ezeket székrekedés kezelésére is lehet használni.

A szívcsakra tizenkét sziromból áll. Az elülső szívcsakra sok arany pránát tartalmaz valamennyi világosvörössel együtt, a hátsó pedig arany , vörös , narancs és sárga pránát.

A torokcsakra tizenhat sziromból áll. Főleg kék pránát tartalmaz, valamennyi zölddel és lilával együtt.

A harmadik szem csakra kilencvenhat sziromból áll, amelyek két részre tagolódnak. Egyes embereknél az egyik negyvennyolc főleg világossárga, a másik pedig világos-lila. Másoknál a világossárga helyett fehéres-zöld figyelhető meg.

A homlokcsakra viszont 144 sziromból áll, amelyek tizenkét részbe vannak beosztva. Mindegyik tizenkét sziromból áll. A homlokcsakrában világos lila , kék, vörös, narancs, sárga és zöld pránák vannak.

A koronacsakra 972 sziromból áll, és tizenkét belső sziromból. A belső tizenkettő főként aranyszínű , a külsők pedig világos-lila , kék, sárga, zöld , narancs és vörös pránákat tartalmaznak.




Copyright © 2009 Ezoterikus Tanok Egyháza