A bolygók urai

Visnunak, az univerzum urának, aki a védikus hit szerint a Legfelsőbb Személy - van 10 fő inkarnációja (megjelenési formája). E tíz inkarnációt szokták Dashavatároknak nevezni. Dasha szanszkrítül azt jelenti: "tíz", az avatar pedig azt, "aki alászáll".
E tíz fő Istenség közül kilenc irányít egy-egy bolygót. A tizedik Istenség - akinek Kalki a neve -, még nem jelent meg, ezért az ő irányítása alá nem tartozik bolygó.
Az alábbi felsorolásban a megjelenésük kronológiai sorrendjében ismerhetjük meg a bolygók urait.

Matsya (Ketu): Réges-régen a Földön túl sok bűn halmozódott fel. Hogy a bűnöktől megtisztuljon a Föld, hatalmas özönvíz keletkezett. A kereszténységből ismert történethez hasonlóan azonban minden állatfajból Szatyavrata Muni kiválasztott egy párat, és egy hatalmas hajón szelték a vizet. A jámborabb embereknek is ezen a hajón jutott hely. Hirtelen azonban hatalmas vihar támadt, és félő volt, hogy fel fog borulni a csónak, és még ők is odavesznek. Ekkor megjelent egy hatalmas aranyhal, a fején hatalmas szarvval, és nyugodt vizekre vontatta a hajót. Ez a csodálatos aranyhal nem más, mint Matsya, azaz Visnu első avatarya.

Kurma (Szaturnusz): Egyszer a félistenek és a démonok egy időre fegyverszünetet kötöttek és összefogtak. Közös erővel nekiálltak kiköpülni a tejóceánt. A köpülés eredményeként különböző kincsek keletkeztek, mint például a halhatatlanság nektárja. A köpüléshez a Mandara hegyet használták köpülőrúdnak. A hegy azonban elsüllyedt. Hogy Isten megmentse a helyzetet, megjelent egy óriási teknősként és a hátán megtartotta a hegyet. Ahogy a félistenek és a démonok folytatták a köpülést a hegy ide-oda mozgott, és kellemesen vakargatta Kurma hátát, s ez nagyon elégedetté tette Őt.

Varaha (Rahu): A félistenek és a démonok egyik harca során az egyik nagy démon, Hiranyaksa, mindenkin felülkerekedett, s az egész világot a maga uralma alá akarta hajtani. Egyszer, hogy megmutassa az erejét, megragadta a Föld bolygót és az univerzum iszapjába hajította. Az iszapot természetesen a vaddisznó tudja a legjobban túrni, ezért Visnu megjelent, mint egy vaddisznó. Kitúrta a Földet az iszapból, és visszarakta a helyére, majd egy nagy harc során legyőzte a démont.

Narasimha (Mars): Hiranyaksa bátyja, Hiranyakasipu meg akarta bosszulni fivére halálát, ezért hatalmas lemondásokat végzett annak érdekében, hogy Istent megölhesse. Egész életében erre készült. Az volt a terve, hogy a halhatatlanság áldását fogja megszerezni, hogy őt ne tudják megölni, ő viszont visszavághasson Istennek. Több ezer évig fél lábon állva meditált, míg megjelent neki Brahma, az egyik nagyhatalmú félisten, és megkérdezte, hogy mi a kívánsága. Hiranyakasipu közölte, hogy halhatatlanságra vágyik. Brahma azonban így felelt: "Annak ellenére, hogy nagyhatalmú félisten vagyok, a halhatatlanság áldását még én se adhatom neked, hisz az én életemnek is vége lesz egyszer." Így aztán azt kérte a démon, hogy ne legyen megölhető se ember, se állat által, se kint, se bent, se éjjel, se nappal, se lent, se fönt, se kézzel, se fegyver által. Miután megkapta ezt az áldást, az egész univerzum nagyhatalmú urává vált, mindenkit le tudott győzni.
Az ő fia, Prahlada, viszont Istennek egy nagyon nagy híve volt, s ezért nagyon sok problémájuk egymással. Prahlada a tulajdon apjának a legnagyobb ellenségét, Istent imádta! Emiatt a démon többször is próbálkozott, hogy a fiát megölje, de mindig megmenekült. Egy alkalommal a palota oszlopcsarnokában beszélgettek, amikor Prahlada megint csak Istenre terelte a szót. Hiranyakasipu nagyon dühös lett, és azt kérdezte: "Mutasd meg nekem a te Istened! Azt mondod, mindenhol ott van? Még ebben az oszlopban is? Hadd lássam!" S a kardjával egy hatalmasat rácsapott az oszlopra, mire az oszlopból kiugrott Narasima, Akinek oroszlán feje és emberi teste volt, tehát nem volt se ember, se állat. Rögtön harcolni kezdtek. Ahogy a Nap kezdett lenyugodni - tehát nem volt se éjjel, se nappal, Narasima az oszlopcsarnokban az ölébe kapta a démont, aki nem volt se lent, és a körmével széttépte, megmentve ezzel a kisfiút és vele együtt az egész világot.

Vamana (Jupiter): A démonok egyik királya, Bali Maharaja nagyon nagy hatalomra tett szert, de ugyanakkor ő maga Istenhívő volt. Egy alkalommal megjelent Visnu, egy törpe brahmanaként (papként) és elment ehhez a királyhoz. A védikus kultúrában az a szokás, hogy a brahmanákat mindig megajándékozzák, különösen a királyok tettek mindig így.
Bali Maharaja megkérdezte Vamanát, hogy mit szeretne, bármit megad Neki. Ő csak 3 lépés földet kért. Bali Maharaja kérlelni kezdte, hogy kérjen valami nagyobb dolgot, mivel 3 lépés föld - pláne egy törpének, szinte semmi. Vamana azonban kitartott a 3 lépés földje mellett. Ekkor Bali Majaraja démonikus gondolkodású papja, Sukracarya, figyelmeztette a királyt, hogy "Vigyázz, ez Visnu, mindenedet el fogja venni! Ne add oda azt a 3 lépés földet!" Bali Maharaja azonban nem törődött a figyelmeztetéssel, és megígérte, hogy odaadja a 3 lépés földet….Ekkor Vamana el kezdett növekedni, és 2 lépéssel átszelte az egész univerzumot. A 2. lépés során a lábujjával átütötte az univerzum burkát, ahol beömlött az Okozati Óceán.
Mivel az óceán megmosta Isten lábát, ezért ez a víz szentté vált. Ez a szent víz nem más, mint a Gangesz. A védikus tudás szerint a Gangesz a Tejúton keresztül jön le a Földre. Először a tibeti Kailash hegyre érkezik, aminek a tetején űl Síva, az egyik nagyhatalmú félisten. Hogy a lezúduló víz ne okozzon károkat, Síva vállalta, hogy megtartja azt a fején, hogy lecsendesedve érkezzen meg a Földre. Mi mindebből csak annyit látunk, ahogy a Gangesz egy gleccserként, azaz egy jégfolyóként indul a Himalájában.
Még mindig volt azonban egy lépés! Azt mondta Bali Maharaja, hogy "Lépj ide a fejemre." Ezzel teljesen meghódolt az Istenség Legfelsőbb Személyisége előtt, s ezzel nagyon elégedetté tette őt. Jutalmul egy egész királyságot kapott, ahol uralkodhatott.

Parasurma (Vénusz): Parasurama apukája a király egyik papja volt, akinek ugyanakkor született fia, mint a királynak. Mivel a szíve mélyén gazdagságra vágyott, ezért kicserélte a két kisbabát, hogy legalább a fia gazdagságban élhessen. Így az ő nevelt fiában - annak ellenére, hogy nagyon aszketikusan nevelkedett -, igazi harcos, királyi vér folyt. A fiatal király azonban - mivel valójában egy brahmana volt -, nagyon jó lelkű volt, amivel a kiskirályok vissza is éltek, sőt, a papokat sem tisztelték. Parasurama nagyon felháborodott ezen, és hogy megmentse a papokat és a jámbor királyt, ezért hatalmas harcokat vívott ezekkel a kiskirályokkal, azaz ksatriyákkal. Igazi fegyvere nem volt, ezért azzal a fejszével hadakozott, amivel az erdőbe járt fát gyűjteni a tűzceremóniákhoz. Missziója tehát az volt, hogy megtisztítsa a Földet az elszemtelenedett ksatriyáktól.

Ramacandra (Nap): A Nap dinasztiájából származó rendkívül híres, és népszerű uralkodó, a Ramayana főhőse. Ramacandra volt a trónörökös, de az apjának, Dhasaratha királynak a legfiatalabbik felesége, Kaikeji a saját fiát, Bharatot akarta a trónon látni. Egy politikai trükkel elérte, hogy Ramacandrát 14 évre az erdőbe száműzzék. Természetesen hűséges felesége, Sita is Vele tartott, valamint egyik öccse, Laksman is. A száműzetés során a kor legnagyobb démona, Ravana, elrabolta Sitát és a palotájába vitte Lankára - a mai Sri Lanka területére. Ramacandra természetesen hatalmas harcot indított, hogy visszaszerezze hitvesét. A csatában különböző erdei népek segítettek Neki. Leghíresebb segítője és követője Hanuman, a majom, akinek Indiában rengeteg templomot emeltek. A csata után, s miután Rama megölte Ravanát és visszaszerezte Sitát, lassan a száműzetés ideje is lejárt, és Rama visszatérhetett a királyságába. Bharata örömmel adta át a trónt, így Rama lett az uralkodó. Uralkodása a mai napig is példaértékű Indiában.

Krisna (Hold): India legfőbb filozófusai szerint Ő az Istenség Legfelsőbb Személyisége, sőt a Bhagavad Gitában Ő is ezt állítja. Ő valamennyi Visnu inkarnációnak az eredete. 5000 évvel ezelőtt jelent meg Indiában, egy máig is létező faluban, Mathurában. Gyermekkorát azonban Vrndávanaban töltötte nevelőszülőknél, tehénpásztorok között, sok- sok boldogságot okozva ezzel Vrndavana népének. Ő Maga is naphosszat a teheneket legeltette a barátai társaságában, miközben különböző kedvteléseinek hódolt. Örök társa és legkedvesebb barátnője Radharani, Akinek Laksmi-devi, a Szerencse Istennője egy teljes értékű kiterjedése.
Kamaszkorában visszatért Mathurába, ahol felszámolt a mindenkit rettegésben tartó démonnal, Kamsával. Vrndávanaba - néhány rövidebb látogatást leszámítva - nem tért vissza többé, ezzel is fokozva Vrndavana lakóiban az Iránta érzett szeretetet, és a Vele való találkozás vágyát. Nagyon kedves barátai a Mahabharatból ismert Pandava fivérek: Yudisthira, Bhima, Arjuna, Nakula és Sahadeva.

Buddha (Merkúr): Úgy kb. 2500 évvel ezelőtt a papok - már túlságosan visszaéltek a hatalmukkal: túl nagy adományokat kértek az áldozatok végrehajtásáért, és ráadásul a Védákra hivatkozva rendszeressé tették az állatáldozatokat - amit már inkább állatmészárlásnak lehetett nevezni. Az ártatlan, csupán a húsuk miatt erkölcstelenül lemészárolt állatok iránt érzett együttérzésből megjelent Buddha és a Védák elutasítását hirdette.
Fő tanítása az volt, hogy el kell vetni a Védák tanításait, helyette pedig a Szanszkrit nyelven ahimsának nevezett erőszak-nélküliség Buddhista útját érdemes követni. Buddha követői közül csak nagyon kevesen tudták, hogy Ő nem más, mint Maga Isten, a Védák eredeti elbeszélője.



Copyright © 2009 Ezoterikus Tanok Egyháza