Homeopátia
A homeopátia önálló gyógyítási rendszer, mely napjainkra fokozatosan beintegrálódik az egészségügyi rendszerbe. Mára már kezd hangsúlyba kerülni az allopátiás gyógyszerek helyett a homeopátia. A homeopátia „ősatyja” Hahnemann, szemlélete szerint, a szervezetben az összes életműködést az életerő irányítja, s az ember mindaddig egészséges marad, míg az életerő egyensúlyban van.

Az emberi szervezetben fellépő tüneteket az allopátiás szerek elnyomják, míg a homeopátiás kezelés az életerőre hat, s az adott tünettel szemben felerősíti a szervezetet és a gyógyítás engedi a folyamatot lejátszódni. A homeopátia – ha időt és lehetőséget adunk számára, akkor bizonyosak lehetünk benne, hogy működik. A rezgések szintjén hatva, harmóniába kerül a test és szellem önszabályzó gyógyító energiáival és szelíd mellékhatások nélkül a beteget (pácienst) gyógyítja és nem a betegséget . A homeopátia nemcsak a fizikai testet veszi figyelembe, hanem a lelki és szellemi vonatkozásokat is. A tüneteket soha nem nyomja el, mint a hagyományos orvoslásban, hanem egy időre felerősíti, amíg megtaláljuk a tünet valódi okát, majd az életerő által a tüneti információ végleg törlődik a szervezet programjából és a páciens teljesen egészségessé, válik. Pontosabban a homeopátiás kezelés alatt, az egyén harmóniába kerül önmagával és környezetével és az életerő akadálytalanul képes átjárni őt, melynek következménye a teljes gyógyulás.

Első fontos tézise, hogy a betegség csakis olyan szerekkel gyógyítható, amelyek a betegséghez hasonló tüneteket okoznak. A szerek megtalálását elősegíti Hahnemann magán végzett kísérletei, melyek által elkészítette az első és ma is használatos Homeopátiás Repertórium kézikönyvet, mely minden egyes tünetegyüttesre és tünetekre információt ad, hogy melyek azok a szerek, amelynél a tünet előfordul.

Második fontos tézise a potenciálás, mely a kidolgozott speciális homeopátiás szerek hatékonyabb működését segíti elő, azzal az eljárással, hogy olyan többszörösen hígított sorozat után, a kiinduló anyag semmilyen fizikai és kémiai alkotóelemet sem tartalmaz, csupán a gyógyuláshoz szükséges az illető szerre jellemző rezgést, mint információt.

Hogyan szedjük a homeopátiás szereket?

• a homeopata által kiválasztott szereket a felírt adagolás szerint kell alkalmazni, melyek általában apró cukorgolyócskák.

• A szer(ek) bevételét megelőzően és utána 30 percig ne igyunk és együnk semmit.

• A szereket tartsuk nagyon távol mágneses erőterektol (TV készülék, mobil telefon, mikrohullámú sütő).

• A kávét, mentolt és kámfortartalmú anyagokat végleg ki kell iktatni életünkből.

• Ne helyezzük őket direkt napfényre, meleg és hideg helyre se.

A homeopátia a legtöbb akut és krónikus betegségben alkalmazható, akár van látható szervi elváltozás, akár nincs. Növényeknél, állatoknál, csecsemőktől az aggastyánig kiváló eredmények érhetők el.

A homeopátia működése parapszichológusok szemszögéből:
A homeopátiás szerek hatására az oldott szerek rezonancia – frekvenciája specifikusan megváltozik, a potenciálások hatására. A víz, mint információt tartalmazó és szállító folyadékkristályként viselkedik, tehát mint egy regiszter működik. A homeopátiás szerek saját frekvencia spektrumai, melyek az idő függvényében működnek, információként tárolódnak a kristályos szerkezetben, mint hasznos információként felültetődnek az információt közlőés szállító szerkezetre. A kezelés kezdetével rezonanciába lépnek a szervezet, a szerv rendszer, a szerv(ek), a szövetek és a beteg sejtek saját és eltorzult frekvenciáival. S így e működés által a hasznosan bevitt új rezonanciális jelek, melyek folyamatos bevitele esetén a az ott lévő eredeti rezgések és a rá rakódott káros és bomlasztó jelsorozatokat újra és újra más rezgési tartományba helyezi. E folyamat hatására ismét közelítünk az adott egészséges terület eredeti rezonanciája felé. Ha visszanyertük az eredeti rezgésszámot a káros jelsorozatok végleg törlődnek a szervezetből és a kezelt páciens ismét egészséges állapotba kerül, vagyis harmóniába kerül az életerővel.

Ahhoz, hogy visszanyerjük az eredeti rezgésszámot, sokszor más-más rezonancia frekvenciát gerjesztő, más összetételű komponenseket kell beadagolnunk a szervezeten keresztül. De fontos előtérbe helyezni, hogy ezeket a gerjesztő rezgéseket valójában a szervezet produkálja, csak segítünk neki bevinni az adott és szükséges információhalmazt (ezek az apró bogyócskák) és mint mintavételezés, az agy veszi a rezgésszámot és felharmonikusait, e mintavételezés után a szervezet az adott területen e rezgésszámot folyamatosan rezegteti, mindaddig, míg a területen lévő különböző rezgéshalmazok el nem érik a közös és eredeti rezonancia frekvenciát.



Copyright © 2009 Ezoterikus Tanok Egyháza